Ma vasárnap, 2012.05.20. van

Felhívás


     Tűzoltóságunk
- mely 1998-tól lát el kötelező tűzoltási és műszaki mentési közszolgálati feladatokat Hajdúböszörmény, Hajdúhadház és Téglás városok közigazgatási területein - nagyon nehéz helyzetbe került.

     2012-től új szempontok alapján kaphatunk központi anyagi forrásokat. Ebben nem a lakosság száma, nem a védett terület nagysága és reális veszélyeztetettsége, hanem a települések hivatásos tűzoltóságtól való távolsága számít a legnagyobb mértékben. Ennek és más jogszabályi változásoknak köszönhetően szervezetünket közel 30 millió Ft állami támogatás elvonása sújtja, és működésképtelenné teszi.

     Egyenlőre az érintett önkormányzatok sem tudnak megoldást jelentő finanszírozást nyújtani, így az általunk védett és segített lakosokhoz fordulunk.

 

     Kérjük, lehetőségének megfelelően segítse szervezetünket, hogy továbbra is ott tudjunk lenni néhány percen belül a tűzeseteknél épp úgy, mint a belvíz- és viharkárok elhárításánál, az autópályán és a közutakon a balesetet szenvedett embertársainknál.

 

Hozzájárulását a Polgári Takarékszövetkezetnél vezetett
61200285-14040913
számú bankszámlaszámra befizetheti, vagy személyesen is befizetheti a Hajdúböszörményi Köztestületi Tűzoltóság irodájában.

 

Számítunk támogatására!

Oldalletöltés : 856180